Sziasztok Drágáim,
jelentem tegnap este épségben megérkeztem Münchenbe!:) Az utam eleje kicsit káoszos volt (a 30 kilós bőrönd kb az első fél órában széttört, meg nyilván otthon hagytam a szemüvegemet, kontaktlencsefolyadékot meg az összes sminkcuccomat, és ezt természetesen már az állomáson realizáltam, amikor gurult be a vonat, nem is én lennék...), de szerencsére Budapestig elkísért az Anyukám és Ő helyrerakta a kis lelkemet útközben, hogy ne boruljak ki, majd utánamküldik a cuccot.:) Szóval ma este még lesz egy köröm az állomáson, mert egy kedves ismerősünk feladta a kis csomagomat a müncheni vonatra, és a büfékocsis fiúk/lányok elhozzák nekem. Egyébként a kezdeti viszontagságok után abszolút kellemesen telt az utam, jó dolog ez a Railjet, abszolút tudom ajánlani mindenkinek: gyors, kényelmes, szép tiszta, van WIFI, és ha az ember időben megveszi a jegyet, akkor akár 58 EUR-ból (oda-vissza) meg lehet látogatni engem!:)
A müncheni állomáson várt rám kedves leendő élettársam (reményeink szerint áprilistól), a Sári, tündér volt és segített a cuccaimmal. Eltaxiztunk a WG-ig (wohngemeinschaft), ahol a következő 3 hónapban lakni fogok, majd jött a feketeleves: 5. emelet és NINCS lift ... katasztrófa egy törött 30 kilós bőrönddel, csak mondom!:D Na de valahogy felküzdöttük a pakkjaimat (ezúton is KÖSZÖNÖM Királylány), és gyorsan ittunk is egy pálinkát, mert bár a szemüvegemet elfelejtettem reggel berakni, de Apukámmal nem felejtettem el feltöltetni a laposüveget 55 fokos házipálinkával ... priorizálni tudni kell ugyebár...:))
A hely, ahol a következő hónapokban lakni fogok München 'Schwabing' nevű kerületében van, szuperjó környék, és minden közel van (munkahelyem is 15 perc). Utolsó pillanatban szerezte nekem ezt a szobát kedves kézilabdás pajtásom, Herr Christoph Theuerkauf, isten áldja azt a szép embert!:) Amint már említettem, ez egy úgynevezett WG, 5-en fogunk együtt lakni (2 fiú - 3 lány), mindenkinek megvan a külön szobája (meglepően tágas és fullosan felszerelt mindegyik), van egy konyha egy kis étkezővel, van egy nappalink, egy fürdőszoba és két WC, meg egy mosós-vasalós helyiség. A lakótársak közül még csak az egyik lánnyal találkoztam, Irisnek hívják és orvos, azt hiszem, hogy aneszteziológus. A másik csajszi félig magyar, a 2 srácról meg még semmit nem tudok, de majd beszámolok nyilván.:) Ja meg majd képeket is teszek fel a lakásról meg a szobámról, csak meglepő módon kaotikus állapotok uralkodnak jelenleg a kis fészkemben, és ezt nem szeretném megosztani Veletek.:)
A mai napom nagyon hamar eltelt, le kellett gyorsan futnom a bürokratikus köröket, hogy mindent le tudjak legkésőbb holnapig adni a szállodában. Magyarországból kiindulva ehhez nem sok reményt fűztem, de végülis 3 óra alatt sikerült mindent elintéznem, szóval mélyen meghajlok a gyors és pontos német rendszer előtt: először is hivatalosan is müncheni lakos lettem, (muszáj ezzel a bejelentkezős történettel kezdeni, mert bejelentett lakcím nélkül nem tudok semmit elintézni), aztán be kellett lépnem egy ún. Krankenkasse-ba (betegbiztosítás miatt), aztán igényelnem kellett adószámot (boldogan konstatáltam, hogy mivel már éltem itt, akkor automatikusan kreálódott nekem egy adószám, ami az elmúlt 5 évben passzív volt, de most aktiválták, szóval nem kellett 1 hetet várni, hogy megküldjék, hanem most megkaptam rögvest), aztán nyitottam bankszámlát, majd elvittem az új "szerzeményeket" a szállodába, hogy be tudjanak jelenteni. Tök cuki volt mindenki az új munkahelyemen, akikkel most összefutottam, csak botrány, hogy mindenki magáz mindenkit, még a fiatalok is egymást, ehhez nehéz lesz hozzászoknom.
Most várom, hogy a Sárika befejezze a melót, aztán megyünk zúzni kicsit erre-arra, meg szerzünk nekem telefonkártyát, mert a régi német kártyám már sajnos nem aktiválható újra, mert nem használtam vagy 2 éve, aztán meg ki kell futni a vonathoz a várva várt szemüvegemért, aztán úgy gondoltam, hogy ma wurstot és/vagy csülköt kellene vacsorázni, jó kis radlerrel lekísérve, ha már lúd, legyen kövér alapon.:)
Puszi Mindenkinek, majd igyekszem rendszeresen jelentkezni!:)
Írjatok és GYERTEK minél hamarabb!