München, Te csodás :)

Sziasztok,

Hát ez a poszt is váratott magára jó darabig, bocsánat érte, de hát annyi a történés meg a tennivaló, hogy nem jutott rá idő, ha meg véletlenül ráértem, akkor meg nem volt ihletem.

Na de most épp zötyögök Münchenből Budapest felé a vonaton, szóval időm, mint a tenger, szépen szabad utat engedek a gondolataimnak, szóval azt hiszem megint szómenés várható. De ezt gondolom már megszoktátok. :)

(A posztolás pedig a Budapest-Nyíregyháza járatról történik épp, agyam eldobom, hogy működő wifi van az IC-n! :D)

Megint kicsi update:

Tegnap (április 1) volt az egy éves évfordulóm a cégnél, kaptam a kis kollégáimtól egy üveg pezsgőt, azzal szépen koccintottunk ebédszünetben, a nagyfőnök meg úgy mellékesen odavetette nekem, amikor szembe jöttem vele a folyosón, hogy ja, amúgy az eddigi kiemelkedő teljesítményemért megszavaztak nekem egy kedves kis összeget prémium gyanánt, szóval ne lepődjek meg majd, ha a bankszámlámra a fizetésemen kívül más is érkezik. Köpni-nyelni nem tudtam, mert itt a bónusz, mint pl. a Nalconál, nem divat. Szóval most heppiség van és tervezem is a következő nyaralást. :D

Amúgy a legutóbbi poszt óta nem sok minden történt, csak annyi, hogy voltam Kölnben karneválozni (6? éve hagyomány), ismét zseniális volt nyilvánvalóan, meg kitavaszodott Münchenben és állandóan mehetnékem van emiatt, meg pörgök ezerrel. :) Annyira imádom a tavaszt, hogy azt el se tudom mondani, ahogy minden és mindenki életre kel, csodás látvány és érzés.

A tavasznál már csak a nyarat imádom jobban, ezért is húztam el ugye télen 3 hétre a melegbe, szóval térjünk is oda vissza, egészen pontosan először is Szingapúrba. :)

Szingapúrba december 31-én repültünk át Kuala Lumpurból, a már említett AirAsia egyik csodás járatával, hogy ott ünnepeljük a szilvesztert. A Clark Quay/Boat Quay közelében foglaltunk szállást, mert mindenki azt mondta, hogy az ott a „buliközpont” tulajdonképpen, meg onnan egy csomó lényeges dolog (mint pl. Marina Bay) akár gyalogosan is elérhető. A szingapúri szállás volt amúgy a legdrágább az összes közül, meg úgy egyáltalán Szingapúr volt a legdrágább az összes desztinációnk közül, de hát erre már fel voltunk készülve. Egyébként „müncheniként” annyira nem volt vészes, tulajdonképpen müncheni árak vannak ott, ami nyilván Ázsiában gigadrága, de mi sajnos hozzá vagyunk szokva. :)

Szingapúrral kapcsolatban óriási elvárásaim voltak, hiszen ez a hely egy fogalom, „Ázsia New York”-ja, az egyik legsterilebb, legtisztább és legbiztonságosabb hely a világon, ahol tulajdonképpen minden tilos, és kb. középkori büntetések vannak jogilag érvényben. A kedvencem, amiről gondolom már Ti is hallottatok, hogy Szingapúrban nem lehet rágózni, botverés (!!!) jár érte. Meg úgy tulajdonképpen semmit nem lehet csinálni: nem lehet enni/inni közterületen (40 fokban, 90%-os páratartalomban sétálgass már úgy, hogy nem szabad egy korty vizet se innod), nem szabad dohányozni, rágózni, szemetelni, alig lehet valamit ki/behozni az országból, mindenért több száz dolláros büntetés jár. És ez mindenhol ki is van táblázva, nehogy az ember elfelejtse.

Engem nyilván majdnem megbüntettek egyszer, nem is én lennék, szerintem csak a két szép szememnek köszönhetem, hogy megúsztam. :D A következő történt: már a reptér felé tartottunk a végén, át kellett szállni az egyik metróról a másikra, és a megállóban óriás szomjúság tört rám és ittam pár korty kólát (a kóla Ázsiában létszükséglet, tényleg, pálinka híján minden gyomorproblémára jó :D), majd vissza is tettem a flakont a táskába. Ezzel a lendülettel meg is kocogtatta valaki a vállamat, hátrafordultam és teljes pompájában ott állt előttem egy közteres bácsi, gumibottal felszerelkezve, ahogy kell. (Még jó, hogy nem rágóztam…)

- Kisasszony, Ön hova valósi?

- Ammm, Hungary! (Makogom én, teljesen lesápadva, rémülten)       

- Látta a tiltótáblát?

- Nem, uram!

- De hát eléggé látható helyre van kitéve.

- Nagyon rossz a szemem, uram. (:D)

- Akkor elmondom, hogy mi van rajta: tilos a metrómegállóban enni/inni.

- Nagyon sajnálom, most szálltam le az egyik metróról, várok a másikra, mindjárt elhagyom az országot.

- Tudom, figyeltem magát! (Itt kicsit bepánikoltam, mert olyan villogó szemekkel és hangsúllyal mondta, na meg gumibot is volt nála, az Isten szerelmére! :D)

- Tényleg nagyon sajnálom, de nagyon-nagyon szomjas voltam és féltem, hogy elájulok.

- Nos, rendben, most megússza egy figyelmeztetéssel, de legközelebb 500 dollárt kell fizetnie!

- Igenis, köszönöm!

 … Aztán hála az égnek jött is a metró, és le is léptünk. :))

Ennél amúgy már csak Arábia viccesebb, ahol minden állat (kutya, macska is) tisztátlan és az Ördög teremtménye, kivéve a sólyom, csak az a menő, még a repülőgépen is lehet turista osztályon utaztatni. Zseniális. :D

Jajj, hát már megint csapongok. Szóval megérkeztünk, iszonyat jó az a reptér, olvastam róla már több helyen is, hogy elképesztő szolgáltatások vannak (nagyon sok ingyenes) és akár 7-8 órás átszállási/várakozási időt is csodásan el lehet ott tölteni, úgy, hogy észre se veszed, és mindjárt lekésed a járatodat. Ezen a linken pl. elég jól le van írva a lényeg:

http://www.origo.hu/utazas/azsiaesausztralia/20130814-repterek.html?fb_action_ids=10152971204119897&fb_action_types=og.recommends&fb_source=other_multiline&action_object_map=%5B502082216536625%5D&action_type_map=%5B%22og.recommends%22%5D&action_ref_map=%5B%5D

Sajnos nekünk nem volt alkalmunk ezt megtapasztalni, majd talán egyszer, ha pl. Ausztrália / Új-Zéland kerül sorra és Szingapúrban kell átszállni. :)

A tömegközlekedés gyerekjáték és vannak 1-2-3 napos turistajegyek, amik mindenre jók (kivéve a „libegő” a Santosa szigetre azt hiszem). Minden szépen, egyértelműen ki van táblázva, szuper metrótérkép van, eltévedni szerintem nem nagyon lehet. Természetesen a metrómegállóban is rend van és fegyelem, nem mindegy ám hol szállsz ki és hol szállsz be - mondjuk ez szerintem tök pozitív, mert nem nyomorgatják halálra egymást az emberek, hanem várnak szépen a sorukra libasorban. :)

Ennek fényében pikk-pakk oda is értünk a hotelbe, lepakoltunk aztán nyakunkba vettük a várost, hogy felderítsük mik az opcióink estére. Meg is állapodtunk hamar: tűzijáték-nézés a Marina-öbölnél aztán 1-2-x ital elfogyasztása a már említett Boat Quay-en, találtunk itt egy nagyon szimpatikus kis mexikói lokált ahol finom volt a Caipirinha és volt San Miguel sör. :)

A Marina-öbölben található az az óriási szálloda, aminek a teteje hajó formájú, íme:

A tűzijáték tulajdonképpen csalódás volt, kb. 10 percig tartott, ennél azért nagyobb parasztvakításra számítottam Szingapúrtól. Nem tudom, hogy láttátok-e a neten/TV-ben, hogy Dubaiban mit nyomtak … ok, mondjuk az meg lehet, hogy túlzás volt, de attól még lenyűgöző. :) Na de nem szeretnék telhetetlennek tűnni, távol álljon tőlem, hiszen már maga az, hogy egy ilyen helyen köszönthettem 2014-et, egy csoda. Tűzijáték után, meg miután tyúklépésben sodródtunk a tömeggel kb. 1 órán keresztül (hisz Isten őrizz, hogy az utcán alkoholt igyál ugyebár), koccintottunk is végre egy még 2013-nál is csodásabb, boldogabb és eredményesebb évre. Aztán még megnéztük a „dizsi-negyedet” a Clark Quayen, megállapítottuk, hogy az ázsiaiak semennyire nem bírják az alkoholt, és van az a szemétmennyiség, amit még Szingapúr lelkes közteres csapata sem tud pillanatok alatt eltüntetni, továbbá megállapítottuk, hogy nem csak a tömegközlekedési eszközök és plázák vannak 15 fokra hűtve, hanem a clubok is, aztán szépen öregesen nyugovóra tértünk. :)

Sajnos összesen csak 1,5 napunk volt Szingapúrban, szóval elég sok minden kimaradt, de azért megpróbáltuk a lehető legtöbbet belesűríteni január 1-be.

Azzal kezdtük, hogy megnéztük a St. Andrews katedrálist, ami egy nagyon helyes kis templom, és nyilván abszolút tájidegen volt a sok felhőkarcoló közelében.

Aztán elsétáltunk a Raffles Hotelig, ami a legikonikusabb hotel Szingapúrban és ahonnan állítólag a Singapore Sling koktél származik. (A korai órára való tekintettel itt még nem kóstoltuk meg. :D)

Ezután elmentünk a Marina Bay Sands Hotel (a hajós szálloda) tetején található sky parkba, ahonnan brutál panoráma van a kikötőre (a világ 2. legnagyobb kikötője), a Marina-öbölre, meg az „égig érő fákra” – ahogy én ezt így magamban elneveztem. A hotel alatt van egy bevásárló központ, mindenféle designer cukisággal, és egy kis medencével a közepén, ahol az ember gondolázhat egyet, ha épp olyanja van és nincs kedve emiatt elmenni Velencébe. :)

Az „égig érő fák” hivatalos neve egyébként: Gardens by the bay, és ez tulajdonképpen egy kertkomplexum tök futurisztikus építményekkel, amiknek a szárain több mint 160 ezer különféle növény kapaszkodik fel, és a tetején vízgyűjtők és napelemek vannak. Lenyűgöző látvány nappal is, de sötétedés után, amikor ezek ki vannak világítva, akkor még zseniálisabb.

(Az éjszakai kép forrása: Google)

A kert után elmentünk még az arab negyedbe, nekem ez volt az egyik kedvencem, itt végre a modern épületek, felhőkarcolók kevésbé voltak hangsúlyosak. A negyed legfőbb látnivalója a Kampong Glam, az aranykupolás Szultán mecset, ahonnan napi ötször tolják a már a Kuala Lumpur-os posztban említett müezzin imára hívó hangját. A mecset körüli utcácskákban rengeteg hangulatos étterem, kávézó van, mi is beültünk egy Dubai nevű étterembe, és úúúúristen de jót ettünk, és megállapítottam, hogy az orientális konyha is pompás. :)

Este sétáltunk még egy nagyot az öbölben, és természetesen nem hagyhattuk el úgy Szingapúrt, hogy nem kóstoltuk meg a signature koktéljukat, szóval kiválasztottunk egy szimpatikus bárt kiváló panorámával a csodásan kivilágított Marina Bay Sands-re, és újfent konstatáltuk, hogy nagyon szerencsés lányok vagyunk mi, hogy mindezt átélhetjük. Ja és a Singapore Sling istenifini és ki is vagyok akadva, hogy a kedvenc müncheni koktélbáromban, a Sausalitosban, ahol konkrétan 200 féle koktél van legalább, ilyet nem árulnak. Botrány! :)

Sajnos ennyi fért bele, tényleg sajnálom, hogy Szingapúrra nem szántunk több időt, de legalább lesz miért visszajönni. Mindenképp meg kell nézni majd a Santosa-szigetet, az Underwater World ócenáriumot, A „Makansutra Gluttons Bay”-t (ez egy street food center, egy büfék és kis éttermek sokaságából álló parkocska - sajnos nem találtuk meg, főleg azért, mert nagyon ügyesen elfelejtettem felírni a nevét), na meg mindenképp kell menni egy kört az óriáskerékkel, de a mostani párás-felhős időben úgyse lehetett volna túl messzire ellátni. Hogy csak a leglényegesebbeket említsem.

Meg amúgy is kicsit beleszerettem Szingapúrba és amúgy simán el tudnám képzelni, hogy 1-2 évet ott lakjak. Mint említettem ugye fentebb, tiszta, biztonságos, tök modern, rengeteg a külföldi, állítólag magasak a bérek, és gondolom egy ilyen helyen elég szuperek a munkakörülmények. Ha ott élnék x ideig, a fizetésem és a szabadidőm egy részét biztos, hogy arra szánnám, hogy beutazom Ázsiát, hiszen az ázsiai fapados légitársaságokkal 30-80 eurobol kb. bárhova eljutsz. Egy hosszú hétvége Balin, aztán most egy Samuin, stb. stb. Pompás élet lehet. :)

No hát ez a poszt is megint hosszabb lett a kelleténél, szóval a történet folytatódik Penanggal és Thaifölddel majd valamikor. Nem ígérem mikor, ezt ugye nálam sose lehet tudni. :)

Puszi & Pacsi Nektek

Kedves Mindenki,

Bár a blogírás sajnos időhiány miatt már rég abbamaradt (elnézést kérek ezúton is Mindenkitől, aki lelkesen követte a müncheni letelepedésem és beilleszkedésem történetét), de a dél-kelet ázsiai tapasztalatok és élmények iránti óriási érdeklődés miatt úgy gondoltam, hogy újra ehhez a jól bevált platformhoz folyamodok és megpróbálom Nektek itt leírni, vagy legalábbis összefoglalni azt a rengeteg mindent, ami a 2,5 hetes nyaralásom alatt történt. :)

 Mivel iszonyat sok mondanivalóm van már megint, így már ide látom, hogy ebbe a bejegyzésbe csak Kuala Lumpur fog beleférni, de igyekszem a közeljövőben megosztani mindent. :)

 Előbb egy kis update, hogy mi is van velem mostanában:

Az ugye nyilvánvaló, hogy még mindig Münchenben élek, nem is szándékozok a közeljövőben elköltözni innen, maximum, ha valaki nekem ajándékozik egy szállodát valamelyik Thai szigeten, akkor egye-fene, irány a trópusok. :D A március végi munkaváltás nagyon jó lépésnek bizonyult, mert azóta is a Bilfingernél dolgozok és egyre komolyabb feladatokat kapok, amikből rengeteget tudok tanulni és ezáltal fejlődni. A közvetlen főnököm szuper, 100%-ig támogat, tanít, bízik bennem. Nem mondom, hogy könnyen barátkoztunk össze, de végül sikerült és azóta minden pompás. :)

A lakáskérdés is megoldódott, szeptember 1-én beköltöztünk Jonathan barátommal a München „Westend” városrészében lévő kis lakásunkba. Rengeteg munka volt vele, és hát nem volt olcsó, hiszen teljesen üres volt, mindent nekünk kellett megvenni és beépíteni (igen, a konyhát is), de pár hét kemény munkával, olykor kedves barátok segítségével végül minden a helyére került, és őszintén szólva iszonyat büszkén nézünk rá bármire a lakásban, mert az a mi munkánk gyümölcse. :) A teraszt sajnos nem tudtuk sokáig élvezni, szóval már alig várjuk, hogy újra meleg legyen és BBQ-partykat lehessen rendezni nálunk. Addig beérjük forralt bor, muffin, puzzle, és egyéb tematikájú bulik rendezésével. :)

Szóval most minden jó, egy percig sem bántam meg, hogy 1 évvel ezelőtt ide költöztem. Többek között azért sem, mert soha előtte nem lett volna lehetőségem egy ilyen 2,5 hetes csodautazást magamnak finanszírozni. Évek óta álmodoztam erről, hogy elutazok Kuala Lumpurba, Koh Samuira, Bangkokba, Szingapúrba, és konkrétan elpityeredtem az örömtől, amikor lefoglaltuk a repjegyet, és ezáltal az álom 2 hónappal később valóra vált. :)

Szóval akkor kezdjük is meg az utazást. :)

Igyekszem mindenféle praktikus információkkal is szolgálni, hogyha valaki hasonló útra készül, akkor mégis merre induljon, hol érdemes foglalni, meg hasonlók. Mi a fő jegyet a flug.de-n foglaltuk, Márti barátnőm találta meg a tökéletes dealt, dec. 26-án Budapest-Kuala Lumpur (Berlinen és Abu-Dhabin keresztül) oda, és jan. 13-án Kuala Lumpur-München (egyszeri átszállással Abu-Dhabiban) vissza – potom 620 euroért, ami zseniális, mert folyamatosan néztük akkor már 1-2 hete a jegyeket és 1000 € alatt semmit sem találtunk. Óriás örömünkben tehát azonnal le is foglaltuk, utána a főnököm orra alá dugtam a szabikérelmemet, amit szerencsére alá is írt (mondjuk, ha nem írta volna alá, az érdekes lett volna :D), és innentől kezdve nem volt visszaút. Elindult a tervezgetés, hogy egyáltalán mit szeretnénk a környéken megnézni, mi fér bele időben és mi nem, hogy a legegyszerűbb A-ból B-be eljutni, illetve, hogy mi lenne a leglogikusabb sorrendje a desztinációknak közlekedésileg.

Ázsián belül a legegyszerűbb az Airasia-nal foglalni, ami a legnagyobb fapados légitársaság a kontinensen, viszont pl. Penang-Koh Samui között csak a Firefly Airlines közlekedik, Thaiföldön belül pedig még a Nokair vagy a Bangkok Airlines is szuper lehet. Mi Samuiról pl. Bangkok Airlines-szal repültünk BKK-ba.

Szállásfoglalás ügyben a booking.com volt a barátunk, mindig azt néztük, hogy melyik hotelnek a legmagasabb a rating-je, meg szépen elolvasgattuk a review-kat, tripadvisor-on is utánanéztünk ennek-annak, aztán szépen befoglalgattuk a hoteleket. Mi nem akartunk hátizsákos turistásat játszani, ahhoz túl öregek és túl finnyásak vagyunk, szóval normális hoteleket kerestünk mindenhol. :) Ja, még amúgy ázsiai szállás ügyben az agoda.com is jó lehet, tudtommal az a legnagyobb ázsiai szállásfoglalós portál.

Szóval végül összeállt az útvonal: 4 éj Kuala Lumpur, 2 éj Szingapúr, 2 éj Penang, 5 éj Koh Samui és végül 3 éj Bangkok. Sajnos Kambodzsa sehogy nem fért bele, pedig Angkor Wat óriási álmom, és Vietnam is egy következő utazás során kerül majd felfedezésre, de hát az idő elég szűkös volt, és úgyis mindig lesz valami, ami időhiány/rossz megközelíthetőség miatt nem fér bele. Azért így is elég pöpec kis útitervet sikerült összeállítanunk. :)

Malajzia – Kuala Lumpur

Kuala Lumpurral érdekes „kapcsolatom” van, hiszen Édesapámnak gyerekkori álma eljutni oda, és kb. úgy nőttem fel, hogy folyamatosan azt hallottam otthon, hogy az milyen jó hely lehet. Amikor a jegyvásárlás után felhívtam, csak annyit tudott kinyögni, hogy „de kislányom ugye 2 repjegyet vettél?”. :) Most sajnos nem fért bele, de biztos vagyok benne, hogy még egyszer elhozom ide a szüleimet!

Szóval december 27-én ottani idő szerint (időeltolódás +7 óra) este 10 körül szállt le a gépünk. Mártinak, az útitársamnak vannak Erasmus időkből helyi barátai, KL többek között azért is volt a fő célpont, mert a Márti meghívást kapott az egyik barátja, Danish esküvőjére (a menyasszonyt pedig Alia-nak hívják), ahova szerencsére engem is magával vihetett.  A reptérre a másik barátja, Edie, és az ő felesége, Farah jöttek ki értünk, amiért örök hála, hiszen elképesztően fáradtak voltunk két átszállás és 20,5 óra utazás után, főleg, hogy a Berlin-Abu-Dhabi járaton egy percet sem tudtunk aludni, mert előttünk és kicsivel mögöttünk is egy-egy üvöltő, sikító, vinnyogó kisbaba foglalt helyet, akik a 7 és fél óra utat felváltva végigműsorozták. Katasztrófa volt. Mondjuk mi még mindig jobban jártunk, mint az egyik francia lány, Nath, aki szintén jött az esküvőre – a mellette ülő pasi állítólag 2 percenként eleresztett egy galambot, ami se halk, se szagtalan nem volt. Igazából belegondolva, tényleg inkább az üvöltő bébik. :) Volt egyébként még egy francia lány, Ann, így voltunk 4-en Európából az esküvőn.

KL-ben a srácok intéztek nekünk szállást, egy barátjuk lakásában, ami egy iszonyat szuper lakóparkban volt, a 27. emeleten, full panorámával a Petronas-tornyokra. 2 medence is volt, az „uncsibb” az 5. emeleten, és a másik a 38. emeleten, szintén a lakásból látható panorámával – priceless, leírhatatlan, tényleg.

Napjaink főleg városnézéssel, evéssel (a maláj konyha ISZONYATOSAN jó), maláj ruhák utáni szaladgálással teltek, a csúcspont pedig természetesen az esküvő volt. Hát attól konkrétan az állam leesett, csodálatos volt.

Az esküvő

Az egyik 5 csillagos szálloda, a Marriott nagy báltermében került megrendezésre, 200-300 vendég biztos hogy volt, de lehet meg több is. Kis csúszással (este fél 9 körül) kezdődött, mert késett a SZULTÁN (igen, a szultán, zseniális, Danish apukájának a haverja :D – mondjuk az hozzátartozik a történethez, hogy Malajziában 9 szultán van, de akkor is) és nélküle nem lehetett elkezdeni a parádézást. Amikor megérkezett mindenkinek fel kellett állni és felvonult a dísz vacsihelyre. Hozta a nejét meg egy fiát meg az asszonynak 2 unokatestvére volt még velük, mellettük meg természetesen az ifjú pár foglalt még helyet a pulpituson. A szultán az első kövér maláj akit láttunk szerintem, de nagyon kis barátságos feje volt. Képet sajnos nem lehetett vele készíteni, pedig nagyon gyúrtunk rá. :)

Miután leült a szultán akkor vonult be a pár, csodaszépek voltak, a szultán is fotózta őket ezerrel az okostelefonjával. :)

Először a terem egyik végében ültek fel egy trónra, akkor volt pár műsorszám, egy pasi énekelt/szavalt a Koránból, meg pár rokon x-faktorosat játszott és énekeltek pár dalt. Ja, amúgy élőzene volt végig és tök modern zeneket játszottak, csak nyilván itt nem táncolt senki, meg ugye a malájok a vallásuk miatt nem isznak alkoholt, ennek megfelelően az esküvőn sem volt egy korty alkohol se. Mindegy, kibírtuk. :) Na, miután mindenki kiprodukálta magát átvonultak a másik pulpitusra a terem másik végébe a szultánhoz és lehetett kezdeni végre enni. Volt előétel, leves, aztán vagy 8 fele főétel egy giganagy tálban az asztalok közepén és annyit szedtél amennyit akartál, meg volt 3 féle desszert is. Minden isteni volt.

Desszert közben visszavonult a pár a trónra és megint jött pár produkció, de most főleg a vőlegény családja által, ami iszonyat megható volt. Az apuka énekelt meg gitározott a 3 másik gyerekével egy szerelmes dalt, utána meg a testvérek által összevágott videót játszották le, amit a menyasszonynak készítettek, és bemutatták benne a vőlegényt kiskorától kezdve, hogy már akkor is milyen gondoskodó, okos, vicces, stb. volt, mindezt családi videókból összevágva. Mi nagyon sírtunk, olyan megható meg vicces volt. Aztán volt még egy videó a párról, az esküvői szertartás volt röviden összevágva meg mindenféle gondolatok voltak bevágva az ifjú pártól, hogy mit szeretnek a másikban, mit gondolnak a házasságról meg mit jelent nekik a szerelem meg ilyenek. (Ja, egyébként ez a 4. fogadás volt, a szertartás már az elsőn megvolt, aztán volt egy fogadás a vőlegény családjának és barátainak, aztán még egy a menyasszony családjának és barátainak, ez a 4. meg a szultán miatt volt.)
Kaja után szerencsétleneknek vagy 3 óra fényképezkedés következett a trónon, mindenki pózolhatott velük, aztán hajnali 2 felé bezárt a bazár.

KL-i tapasztalatok

Mindenki kérdezi, hogy melyik volt a kedvenc helyem az utazás során, amire őszintén szólva elég nehéz válaszolni, mert minden annyira más volt és nehéz őket összehasonlítani, de az biztos, hogy Kuala Lumpur abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, zseniális városnak tartom, ahol még azt is el tudnám képzelni, hogy eléldegélek pár évig. A Petronasnál, mint megtudtuk, 40 ezer ember dolgozik, szóval ott mindig van valami job opening. Lehet, ha elunom nagyon a hideget, csak viccből megpályázok valamit, aztán ki tudja. :)) 

Kuala Lumpurnak két arca van, ott van egyrészt a szegény, lepukkant, koszos, tele koldusokkal (na ezeken a részeken nem nagyon mozgolódnék egyedül, sőt még többen sem, bár 1-2 turisztikai attrakció miatt elkerülhetetlen), és ott van másrészt a full luxus, totál nyugati arca, a rendezett, tiszta utcákkal, a felhőkarcolókkal, az öltönyös/kiskosztümös emberekkel, az olyan bevásárlóközpontokkal, amit még az életemben nem láttam (konkrétan 3 emeleten CSAK designer boltok), és a puccos éttermekkel. Egy iszonyatosan érdekes, pörgős, nyüzsgő, lüktető város, ahol a nyugatiasság keveredik a vallásból adódó tradicionális, konzervatív életstílussal. 

A vallással kapcsolatban - a lakosság 60-70%-a iszlám vallású, emiatt rengeteg mecset van mindenfelé, és az emberek nagy része szigorúan betartja a napi 5 imát. Ezt eddig is tudtuk, tiszta sor, meg olvastam már az "imára hívó szó"-ról, de ezt a gyakorlatban semennyire nem tudtam elképzelni. Na most ez úgy van, hogy a nagy mecsetből jön ez az imára hívás, és a városban MINDENHOL hangszórók vannak elhelyezve, ahol olyan hangerővel lehet ezt hallani, mintha legalábbis maga Allah szólna az emberhez az égből, nagyon durva. Első reggel szembesültünk ezzel, amikor reggel 5 vagy fél 6 körül erre a szinte mennydörgő hangra, énekre riadtunk fel, hirtelen azt se tudtuk mi történik. Aztán tök megszoktuk, és már vártuk is a nap többi részében. :)

Az egyik kedvenc élményem KL-ből, amikor meghívást kaptunk a vőlegény családjának a házába, még az esküvő előtti napon, egy ebédre, mert a szultán (nem tudok leszakadni a témáról :D) küldött egy tonna kaját a palotából, hogy kifejezze a tiszteletét és örömét a család felé. Hát még most is összefut a nyál a számban, ha a fogásokra gondolok, de nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy a család finoman a tudomásunkra hozta, hogy náluk igazából a kézzel evés volna a legudvariasabb dolog. Na most egyél már curryt meg rizst kézzel, ráadásul csak egy kezet használva (mégpedig a jobbat, mert a ballal a fenekét törli az ember) ... hát nem túl szép látvány. Mármint nekik nyilván tökjól megy, mert elég sokat gyakorolják, de mi nyakig currysek voltunk, ami persze semennyit nem vont le a ételek finomságából, plusz nagyon vicces is volt. :) 

KL-ről most így hirtelen ennyi, de majd bővítem még a bejegyzést, ha esetleg eszembe jut még valami.

A történet folytatása pedig COMING SOON Szingapúrral, Penanggal meg szómenéstől függően Thaifölddel :))

Nagy puszi Nektek, köszönöm, hogy elolvastátok a kis beszámolóm első részét :)

Na szép jó napot Mindenkinek,

tudom-tudom, bocsánat, eltűntem, csak jövök-megyek állandóan, amikor meg nem, akkor depressziós vagyok az ŐSZ miatt ami itt van... szerintem egy kezemen meg tudom számolni hány melegebb nap volt itt, mióta kijöttem, és ez egy olyan embernek, akinek lételeme a napfény, eléggé nagy problémát jelent. Minden nap reménykedve nézem az időjárás-előrejelzést, hátha végre ide is beköszönt a nyár (vagy legalábbis egy kicsit melegebb tavasz), legalább pár napra, de hát általában csalódottan zárom be az oldalt és tekerem fel a fűtést azzal a lendülettel a szobámban. De komolyan milyen már, hogy május végén fűteni kell? Én ilyet még nem éltem, de tényleg. Emlékszem amikor 5 éve itt tanultam, ilyenkorra már csokibarna voltam, állandóan sütött a nap és valamelyik parkban/tónál chilleztünk, grilleztünk. Amikor ezt felemlegetem az itteni ismerősöknek, rendszerint elmerengenek, hogy "jajj igen, 2008, az tényleg nagyon furcsa nyár volt, milyen meleg is volt, azóta is visszasírja mindenki" ... szóval úgy tűnik, hogy amiről én azt gondoltam, hogy itt teljesen normális időjárás, az kb. az évszázad legmelegebb müncheni nyara volt, se előtte, se utána nem láttak még olyat. Nájsz.:D Azért kitartóan vásárolom a nyári cuccokat, nem adom fel a reményt, de hát legrosszabb esetben majd azon az egy héten hordom őket, amikor otthon leszek. Mert hogy IGEN, jövök haza egy hétre, bár a budapesti és nyíregyházi részleget el kell, hogy keserítsem, mert csak Balatongyörökig és Sopronig megyek: kicsi Balcsi a kiscsaládommal, majd VOLT fesztivál a kisbarátaimmal (btw köszönöm a szállásrendezést ezúton is Andris, Lilla Neked meg a jegyet, szuperek vagytok). Alig várom, azért már rendesen honvágyam van ... illetve nem is annyira a "hon" maga, hanem az emberek hiányoznak, de ők, azaz TI nagyon! A honról olvasok eleget a magyar online médiában, de ami még szomorúbb, hogy a németben is, Vezérünk múltkori ominózus kijelentése miatt nem tudom elmondani hányan kérdezték meg, hogy figyi, annak az embernek mi a baja, meg úgy egyáltalán mi folyik nálatok?:) De konkrétan hajnali 3-kor a múltkori posztban emlegetett Drella klub közepén is a magyarországi politikai helyzetről kérdezgetett egy srác, akivel épp akkor ismerkedtem meg. Mondtam neki, hogy most ez komoly? Hadd ne rontsuk már el az estémet azzal, hogy felhúzom magam azon, hogy mi megy otthon. Jó, mi? No comment...

Egyébként épp nagy pakolásban vagyok, egészen 45 percig bírtam is (Anya remélem büszke vagy rám :D), majd leültem inkább blogot írni, de utána muszáj folytatnom, mert holnap újra költözés!!! Azt hiszem, hogy amikor legutóbb írtam még nem rendeződött a lakáshelyzet, de hála a jó égnek azóta megoldódni látszik jó időre. Zuárd (Isten áldjon ezúton is kedvenc ex-padtársam!) révén sikerült a következő 3 hónapra egy pompás kis lakáshoz jutnom, mert gyerekkori barátnője, egy Kinga nevű lány, aki itt dolgozik az Ernst&Young-nál 4 hónapos céges kiküldetésre megy Indiába, és volt olyan tündér, hogy kiadja nekem a lakását nyárra. Ezennel gyakorlatilag meg is mentette az életemet, mert nem találtam semmi normálisat. Bár furcsának tűnhet, de azért vagyok megaboldog a 3 hónappal, mert szeptembertől nagyon úgy tűnik, hogy megvan a dream flat!:) Kedvenc amerikai barátom Jonathan, akit még Erasmusos időkből ismerek talált egy lakást még február környékén, ami amúgy azért csak szeptembertől költözhető, mert az egész épületet még csak most húzzák fel, és addigra lesz kész. Szóval egy vacsiúj lakásról beszélünk, legfelsőbb emeleten, 75nm, nagy terasszal, 2 hálószobával, nappalival, étkezővel, ami a szállodás fizetésemből gyakorlatilag megfizethetetlen lett volna, szóval amikor első körben beszéltünk arról, hogy lenne-e kedvem vele kivenni azt a lakást kapásból nemet mondtam, mert nem engedhettem volna meg magamnak. Aztán amikor munkát váltottam újra elkezdtünk róla beszélgetni, és bár még mindig több, mint amit amúgy lakásra szántam volna, de ebből a fizetésből már nem olyan vészes, szóval végül igent mondtam, szóval szeptembertől lakótársak leszünk Jonathannal, jeeeeej!:) Nemrég volt megnézni hogy áll az építkezés és csinált is egy videót a lakásról, itt meg tudjátok nézni, kis fantáziával meg elképzelni, hogy milyen is lesz a kecó:

https://www.youtube.com/watch?v=yhK7HhpOlZ8&feature=youtu.be

Ami szuper, hogy azon kevés lakások egyike, ahol nincs provízió, viszont cserébe sajnos kompletten nekünk kell bebútorozni, konyhát beépíteni, meg ilyesféle cukiságok. Jonathan teljesen rá van pörögve a lakberendezésre, most a legújabb ötlete az volt, hogy a nappaliban az asztalban legyen már elrejtve egy hűtő, hogy ne kelljen elmászni a konyhába sörért ha nem akarunk.:D Egyenes út az alkoholizmus felé, csak mondom.:))

Mi is történt még ... ja igen, BL győztes lett a Bayern München!:))) Hát mi volt itt a városban, te jó ég, el nem tudom mondani. Mivel az időjárás (6 fok & eső) miatt a csajokkal kapásból elvetettük a sörkert és a public viewing lehetőségét, elhatároztuk, hogy nekiindulunk délután 5-kor, hátha találunk még valami sörözőt/kocsmát/bármit ahol még van hely, bár így belegondolva elég utopisztikus elképzelés volt, fel is adtuk a 2. hely után  ahol közölték, hogy esélytelen, hogy ott nézzük a meccset, mert minden le van foglalva. Szóval betértünk egy boltba, magunkhoz vettünk egy üveg piát és hazavonultunk Sáriékhoz, hogy majd akkor nézzük a TV-ben csendesen. Végülis ez is elég jól sült el, mert Sári egyik lakótársa is így gondolkodott, meg jöttek hozzá a kisbarátai is, szóval még így is elég nagy társaságban sikerült megtekinteni ezt a történelmi meccset. Vicces volt, mert véletlenül úgy ültünk le a nappaliban, hogy az egyik felén a Bayern, a másik felén a Dortmund drukkerek foglaltak helyet, akik hát sajnos nem annyira voltak boldogok a végkimenetellel. De azt azért el kell imerni mindenkinek, aki izomból utálja a Bayernt, hogy teljesen megérdemelten győztek, iszonyat erős most ez a csapat. Most szombaton ott lesz a lehetőség a triplázásra, alig várom!;) Szóval vége lett a meccsnek, örömködtünk kicsit otthon, aztán megbeszéltük, hogy elnézünk a Leopoldstrasse-ra, amit ilyenkor állítólag full lezárnak és győzelem esetén indul a fiesta. Hát az az utca nem rövid, és nagyon durva volt, konkrétan egy gombostűt nem lehetett volna leejteni annyian voltak, mindenki énekelt meg kiabálta, hogy "super bayern, super bayern, hey hey", meg vörös tüzeket gyújtottak meg ilyesmi. Vonultunk a néppel 2 metrómegállónyi távot, aztán úgy döntöttünk, hogy ideje célba venni valami dizsit, mert hideg is volt, meg amúgy is.:) De hát sajnos nem volt szerencsénk, gyakorlatilag sehova sem jutottunk be, elképesztő volt. Hajnali egyre értünk pl. a Drellához, mondta a biztiőr, hogy einlass stop van, ami azt jelentette, hogy hajnali 3-ig nem engedtek már be senkit, de adott nekünk 1-1 kártyát, amivel 3-kor ingyen bemehettünk volna. De hát rövid mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy kizárt, hogy ebben az időben 2 órát korzózzunk körbe-körbe, bejutni sehova se lehetett, de tényleg sehova, München meg nem olyan, mint Budapest, hogy egymást érik a kisebb-nagyobb, a szó legszorosabb értelmében vett kocsmák. Itt ilyen nincs.:) Meg az idő se olyan, mint az otthoni nyári éjszakákon, hogy egy szál pólóban szaladgálhat körbe-körbe az ember. Itt nem lehet azt megoldani, hogy veszel valahol az éjszaka közepén csak úgy egy üveg piát, leülsz valahova egy padra/fűbe, nem fázol, elröhögsz 1-2 órát, aztán utána újra megpróbálkozol bejutni valami dizsibe. Na de nem reklamálok, a müncheni éjszakai életnek is megvannak a maga szépségei, nagyon magasra nőtt, jól öltözött német fiatalemberek személyében például.:))  

No de most folytatom a pakolást, de ígérem írok még a napokban, mert amúgy akartam volna még egy csomó mindenről beszámolni, csak én se gondoltam, hogy 1-1 témát illetően ilyen szómenésem lesz és ennyire elmegy az idő az írással, és a dobozok ugye sajnos nem pakolódnak be maguktól. Pedig de jó is lenne!:)) 

Szóval mára ennyi, puszilok Mindenkit! ;)

Aki ismer, az tudja, hogy mennyire nagyon imádom a kézilabdát, szóval gondolom senki nem lepődik meg azon, hogy egy külön bejegyzéssel szeretnék tisztelegni a GYŐRI ETO előtt, akik ma MEGNYERTÉK a női kézilabda Bajnokok Ligáját!:)

Bár sajnos nem találtam épkézláb stream-et, ahol nézni tudtam volna a meccset, de azért rettenetesen szurkoltam a lányoknak, hiszen 7 elveszített BL döntő után annyira, de annyira megérdemelték a győzelmet! Szóval 1999 után újabb BL győztes csapatunk van, jeeeee!:) 

A kép forrása: https://www.facebook.com/foto24

Bízom benne, hogy egyszer végre az MKB Veszprém számára is eljön az idő, és átélhetik ezt a - gondolom - földöntúli örömöt, amit most a győri csajok érezhetnek. Hiszen ők is zseniálisak! 

Ezt már a kézilabda VB idején is írtam, hogy botrány szentimentális vagyok Magyarországgal kapcsolatban, amióta külföldön élek, most is elég rendesen elpityeredtem, olyan nagyon büszke vagyok, hogy ilyen csodálatos sportolóink vannak.:) A múltkori Veszprém-Kiel meccsel kapcsolatban teremtettem le kicsit az egyik itteni barátomat, aki nyilván a Kielnek szurkolt, majd amikor veszítettünk és ezzel együtt nem jutottunk be a 4-be nyilván jött a "háháhá, én megmondtam, hogy kiestek" szöveg. Engem nagyon megviselt a kiesés, hiszen nem feltétlenül rajtunk múlott, de hát ugye a sportdiplomáciánk is zseniális, mint minden más, és ez ellen nem sok mindent lehet tenni, Lényeg a lényeg, hogy szépen kiakadtam, és mondtam neki, hogy neki fogalma sincs milyen egy kicsike országból jönni, ahol van 1-2 csapat, meg néhány sportoló, akik kiemelkedőek, és az egész ország teljes szívvel, egy emberként szurkol nekik, és ahol óriási dolgot jelent egy olimpiai érem vagy bármilyen nemzetközi kupa/verseny megnyerése. Náluk van csillió csapat, sportoló, akiknek drukkolni lehet, agyba-főbe nyerik az érmeket mindenhol, nekik nem nagy dolog egy BL cím elvesztése, majd nyer valami más csapat valami más nagy trófeát úgyis. Kicsit el is szégyellte szegénykém magát és mondta, hogy ebbe tényleg nem gondolt bele, és mostantól (vagyis hát sajnos csak a következő szezontól) a Veszprémnek fog szurkolni, mert azt azért elismerte, hogy tényleg szuperjó csapat.:)

Noshát, még egyszer teljes szívből GRATULÁLOK az ETO-nak, zseniálisak vagytok lányok, és bár nyilván sose jut el hozzá, de azért nagyon boldog születésnapot kívánok Görbicz Anitának, Édesapám nagy kedvencének! :)

RIA, RIA, HUNGÁRIA! <3

Kedves Mindenki,

rengeteg mondanivalóm nem fér bennem, szóval úgy döntöttem, hogy akár a magam szórakoztatására is, de újrakezdem a blogot, jeee, örömujjongás, tapsvihar, meg minden!:D

Szóval hol is hagytam abba... valahol február végén ha jól emlékszem ... hát azóta kb. minden megváltozott ... máshol lakok, máshol dolgozok, az időbeosztásom pedig végre NORMÁLIS, szóval teljesen helyreállt a világbékém. Hol is kezdjem... Kezdem mondjuk időrendi sorrendben:)

Szóval 2013 februárt írunk, Eszterke még a szállodában nyomul, rengeteget dolgozik, 9-10-11 napokat egyben, szét van menve a térde meg a bokája, általában délutános műszakos, szóval kb. a kollégákon és a vendégeken kívül senkviel nem találkozik, mert minden éjjel 1 körül ér haza, alszik, eszik, aztán megy vissza dolgozni. Nem egy vidám élet egy olyan társasági embernek, mint én, halkan megjegyzem. De azért tűrtem, tűrtem, de egyre többször jöttek kisebb-nagyonn meltdownok, szóbal gondoltam, hogy ez így nem annyira lesz jó. Néha kaptam 3-4 szabadnapot egyben, azt mindig igyekeztem hasznosan tölteni, így történt, hogy eljutottam pl. március legelején Zürichbe.

Zürich... sose voltam még Svájcban, szóval pont kapóra jött, hogy egyik kedves mexikói kisbarátom, Sergio most épp ott tanul egy szemesztert, és miután egy csütörtök délután megtudtam, hogy szombattól 4 napom szabad lesz (rendkívül időben, remélem érzi mindenki), írtam neki, hogy kicsit be vagyok csavarodva, eljöhetek-e a hétvégére. A válasz terméeszetesen egy nagy peeeerszeeee volt, szóval másnap megvettem a jegyemet, és szombat reggel elindultam Svájc felé. Nincs innen messze amúgy, 300 km kb. Odafelé busszal mentem, ami kicsit hosszabb út volt, mint visszafelé kocsival, de tök megérte, mert átkompoztunk a Bodensee-n, ami elég jó élmény volt, mivel ugye egy kicsit mániákusan szeretem a vizet.:) Szóval megérkeztem Zürichbe, megismertem Sergio új kiscsaládját, és pompás 3 napot töltöttem ott. Mindenki úgy fogadott, mintha ezer éve közéjük tartoznék, rengeteget nevettünk, mászkáltunk, buliztunk, szuper volt, teljesen feltöltött. Ami meg a legjobb volt az egész hétvégében, hogy Veronica, az egyik spanyol Erasmusos barátnőnk is ott lakik a barátjával, akivel még itt jött össze anno Münchenben, és így 5 év után "újraegyesültünk", igaz csak 4-en, de így is elmondhatatlanul jó élmény volt azokkal az emberekkel találkozni, akikkel anno fél éven keresztül 24/7 együtt voltam. Én tényleg nem értem, hogy néhányan miért félnek külföldi szemeszterre jelentkezni, olyan élményeket és barátokat szerez pedig az ember, akik örökre megmaradnak ... 5 év után tényleg úgy beszélgettünk, nevettünk együtt, mintha 2 hét se telt volna el és soha nem szakadtunk volna el egymástól. Szeretem ezeket az embereket nagyon!

A város egyébként kicsi, de gyönyörű, és óriási szerencsém volt az idővel, mert kifogtam másfél verőfényes napsütéses napot, és hát napfényben ugye minden hely még sokkal szebb, mint amúgy. Viszont Svájc valóban MEGAdrága, én teljesen kifeküdtem az áraktól. Ok, mondjuk a bérek nyilván igazodnak hozzá, nem úgy mint otthon ugyebár, de ebbe ne menjünk bele, épp eléggé kiborulok minden nap a magyarországi híreken. Szóval elég sok pénzt el sikerült verni 3 nap alatt, nyilván nem direkt, de amit Sergio mondott, hogy gyakorlatilag folyik ki az ember keze közül a pénz Svájcban, az teljes mértékben helytálló információ. És én még azt hittem, hogy München drága ... hát kispályás, csak mondom.:D

Ja ... és ne feledjétek, hogy Svájc nem EU-s, szóval fontos kelléke az odautazásnak az ÚTLEVÉL!:D Nekem nyilván eszembe se jutott, mert szerintem az elmúlt években csak és kizárólag személyivel utazgattam, szóval még csak megszokásból se dobtam be az útlevelet a táskámba. Hála az égnek Édesapucikám egy nagyon okos és bölcs ember, és emlékeztetett az utolsó pillanatban, szóval a határon nem szállítottak le a buszról, mint ahogy azt tették egy fiatalemberrel, akinél szerencsétlennél tényleg csak személyi volt. Azért nyeltem egy nagyot, hogy ez akár velem is történhetett volna, de akkor tuti Bodensee-nek megyek azzal a lendülettel.:D Na de, Apának hála megmenekültem.:))

Szóval Zürich a magasból kicsit meginstagramolva kb. így néz ki:

Ez pedig a "reunion vacsi" az erasmusos drágáimmal (balról jobbra: Sergio, Andi, Vero, meg a magyar csaj;)

Akit meg bővebben érdekel a téma, FB-on megtalál egy egész albumot:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.10151455633447319.1073741825.566187318&type=3

Szóval teljesen feltöltődve érkeztem vissza Münchenbe, aztán kezdődött elölről a taposómalom és a depresszióm, mert további 3 hét délutános műszak következett, teljesen kiakadtam, hogy azért ez így talán nem annyira fair. Vettem vonatjegyet haza, hogy kicsit családozzak, barátozzak, meg elküldtem az önéletrajzomat néhány fejvadásznak, mert bár én tényleg nagyon szerettem volna a szállodaiparba visszatérni és akár örökre ott is maradni, de ilyen feltételek mellett köszi nem. Számomra is meglepő módon 2 fejvadász is rögtön felhívott, hogy nagyon érdekes az önéletrajzom és lenne jó pár állásajánlatuk, ami passzolna hozzám. Ez itt a reklám helye: az egyik az Euro London volt a másik pedig az Adecco. Másfél hét alatt volt vagy 6 interjúm, ebből nem egy cég fejezte ki komoly érdeklődését irántam, ennyit jelent az, hogy van német telefonszámom meg címem. Otthonról küldözgethettem én az önéletrajzomat a vakvilágba, kb. alig válaszolt valaki, mert nem voltam itt. Most meg ahova elment az önéeltrajzom, kb. mindenki meg akart interjúvolni.

Ebben a másfél hétben eltöltöttem pár napot otthon is, ami szuper volt, csak nagyon rövid, ugye jópárotokkal találkoztam, de hát kb. futottam egyik helyről a másikra. Ígérem hamarosan hazamegyek és megpróbálok több időt eltölteni otthon. Csak még nem tudom mikor, mert eddig 2 hétvégét vetettem fel Édesanyukámnak, de persze egyiken se érnek rá... úgy meg nem megyek haza, hogy a kiscsaládommal ne tudjak elég időt eltölteni.:) De legkésőb júniusban támadok! Meg ha valaki szerez nekem szállást Sopronban, ami nem sátor, akkor a VOLT fesztivál is abszolút opció lehet... :P

Btw. utólag is köszönök mindent Lillának és Rékának, nem viseltem volna olyan jól a hóhelyzetet és a 7 órás vonatkésést, ha ők nincsenek! <3 :)

Szóval visszajöttem, volt még egy utolsó interjúm, mint kiderült a jövendőbeli főnökömmel, mert végülis ezt a melót választottam, ez tűnt a legizgalmasabbnak és amiben látom a potenciális karrierlehetőséget.  A Bilfinger (http://www.facilitymanagement.bilfinger.com/) nevű cégnél dolgozok jelenleg, és a Bluberries nevű projekt management céggel együtt dolgozunk egy facility management projekten Németország legnagyobb telefonszolgáltatójánál, a Telefónica Germany-nél. Mivel ez egy start-up, még elég káoszos, de nagyon izgalmas és rengeteget tanulok, a kollégák is nagyon jófejek, a pénz is nagyságrendekkel jobb, plusz kaptam már 2 laptopot meg egy blackberryt is. Szóval minden csecse.:) Április 2-án kezdtem itt dolgozni, és mivel a szállodában még próbaidőn voltam 1 hét alatt lezajlott az egész felmondás-kilépés procedúra.  Mondjuk nyilván nem lettem a kedvencük a felmondásommal, meg mondta a főnököm, hogy elég komoly terveik voltak velem sales irányban, de mondtam, hogy én a műszakozásban tönkremegyek, ne haragudjanak, nem tudnék még 3-4-x hónapot várni, hogy valami történjen, bár azért őszintén szólva a szívem kicsit elfacsarodott, mert a szállodai sales az egy olyan dolog, amit imádok, imádnék, de hát mivel másodjára kerülök ki ebből a körből (mondjuk az is igaz, hogy önszántamból), így kezdem azt gondolni, hogy tényleg nem az az utam, bármennyire is azt gondoltam korábban mindig. Viszont ami biztos, hogy egyáltalán nem csináltam rossz cserét az új céggel, visszatért a jókedvem, állandóan jövök-megyek, emberek között vagyok, ismerkedek, ÉLEK. Mondjuk a bajor sör-wurst-perec háromszög nem tesz jót a fenekemnek, de hát sebaj, mert JÓL ÉRZEM MAGAM! :D 

Mi is történt még áprilisban ... ja igen, ugye az első lakásból április közepéig ki kellett költözni, aztán az utolsó pillanatban, kedvenc ex-főnököm, Dia segítségével sikerült újabb 6 hétre szállást találni (itt lakok jelenleg), aztán júniustól még nem tudom mi lesz, de még van pár hét, majd csak lesz valahogy.:D Úgy volt, hogy be tudok költözni azokhoz a srácékhoz, aki segített nekem az első lakást találni, de a lakótársa természetesen megvétózta, mert valami kandúr harc van a háttérben. Ez mondjuk elég rosszul érintett, mert mivel azt tutira vettem, így teljesen leálltam a kereséssel, és elég nagyot koppantam, de ne legyen Czomba Eszter a nevem, ha nem oldom meg a problémát valahogy!:))

Aztán megérkeztek az első látogatóim, 2 szőke barátném Anett és Niki személyében. Szuper 4 napot töltöttünk együtt a csajokkal, bár az időjárás sajnos nem volt túl kegyes hozzánk, de azért így is szépen kihasználtuk az időt és megnéztünk minden fontosat, és még Neuschwansteinba is eljutottunk.:) Na meg persze mulattunk egy óriásit pénteken. Először is iszogattunk kicsit Francis munkahelyén, az mc müllerben, ami szuper kis bár, és mindenki számíthat rá, hogy elviszem majd oda. Aztán elmentünk egy clubba, Call me Drella a neve (https://www.facebook.com/callmedrella?fref=ts) , ahol én még sose voltam, de kb. oda fogok szokni. Ilyen szürreális helyen én még nem jártam, de zseniális volt. "Drella" Andy Warhol saját maga általt magának adott beceneve volt egyébként, azt hiszem, ezzel mindent elmondtam.

A csajok csináltak 1-1 "München best of" montázst, na meg még linkelek egy képet a vagy-őrült-vagy-nem II. Lajos bajor király csodálatos kastélyáról is. 

Szóval mögöttünk Neuschwanstein, balról jobbra: Niki, Anett, Eszter, Jonathan, Sári

Nos, azt hiszem elég volt mára belőlem, mivel itt ma munkaszüneti nap van, és a napocska is kezd kisütni, azt hiszem, hogy kivonulok valamelyik parkba egy pokróccal és egy könyvvel és élvezem a semmittevést, és hogy az imádott városomban élhetek. :)

Írjatok, meg minden, mindig örülök, ha hallok Felőletek! 

Millpussz & pacsi!

Sziasztok!

Gyors kérdés ... van-é ennek a blognak értelme, olvassátok-e, folytassam-e? 

Ha vasárnapig 13-nál kevesebben válaszoltok/kommenteltek erre a kérdésre, akkor a blogot érdeklődés hiányában felfüggesztem. :)

Btw, remélem Mindenki sikeresen átvészelte a tegnapot; puszi & pacsi Nektek! :)

Szia Mindenki,

épp jól megérdemelt 6 napos szabadságomat töltöm és végre valahára volt egy kis időm kirúgni a hámból, amit természetesen az immár 4 éve hagyományként tündöklő kölni karneválon tettem, természetesen elválaszthatatlan kisbarátnőmmel, Sárával.:)

Tudom, hogy sokan nem értik a karnevál-függőségemet, nekik azt üzenem, hogy egyszer végre jöjjenek el velem, és meglátják, hogy mekkora óriási móka ez, és utána az ember arcáról hetekig nem lehet letörölni a vigyort a rengeteg élmény miatt!:) Annyira vártam már ezt a hétvégét, hogy el nem tudom mondani, és annyira szükségem volt már rá, mert nagyon fáradt és kimerült voltam mostanában és kellett már egy kis nagy pörgés meg dínom-dánom.:)

Egész költséghatékonyan ki tudtuk hozni egyébként a kis hétvégi kiruccanásunkat, az oda-vissza utat telekocsival (itt úgy hívják, hogy mitfahrgelegenheit) oldottuk meg, ami fejenként összesen 60 EUR volt, szállást meg nagyon ügyesen találtunk ingyen couchsurfingen. Repülő meg vonat 200 EUR-nál kezdődött, szóval azt kilőttük rögvest, és bevállaltuk cserébe az 5-6 óra kocsikázást, ami odafelé egyébként 8 lett az óriási dugó meg szakadó hó miatt, de hála az égnek épségben megérkeztünk olyan este 10 körül és utána bele is tudtuk magunkat vetni az éjszakába. Szállásadónkat mint említettem couchsurfingen találtuk. Csillió embernek írtunk egyébként, de hát kb. mindenkinek a lakása tele volt barátokkal/ismerősökkel, de aztán szerencsére ettől a Sven nevű fiútól pozitív választ kaptunk, sok pozitív vélemény is volt róla írva az adatlapján, szóval biztosak voltunk benne, hogy nem lőhetünk vele mellé. Nagyon kedves, intelligens, illedelmes, udvarias srác volt, nem egy partyállat, de azért becsületesen végigtolta velünk a péntek estét. Nem tudta mire vállalkozik, másnap inkább otthon is maradt aludni, azt mondta, hogy ehhez ő már nagyon öreg.:D /Hozzáteszem 28 éves a lelkem:)/ De összességében megacuki volt, és ezúton is puszi&pacsi neki, hogy befogadott minket.:)

Sáriban egyébként emberemre találtam rendesen a bulizást illetően is, reggel hatig tomboltunk mindkét este, zseniális volt, annyit nevettünk meg táncoltunk meg persze fürtökben lógtak rajtunk a pasik mindenhol, nem is értettük, a kisbarátaink is szétröhögték magukat.:)) Gondolom láttátok a képeket FB-on, magukért beszélnek, ha meg esetleg elmulasztottátok, akkor hajrá!:D

Ugye nekem van egy kedvenc kocsmám Kölnben, Engelbätnek hívják, és az eddigi karneválokat kb. ott töltöttem ... na hát ez idén se volt másképp, de most a Sárival azért megnéztünk 1-2 más helyet is, és egyébként megnyugodva tapasztaltam, hogyha valamilyen oknál fogva bezárna az Engelbät, akkor is lenne hova menni.:)) (Mondjuk nem biztos, hogy megtalálnám még egyszer azokat a bárokat, ahova betértünk, az is hozzátartozik az igazsághoz...:D) Szóval az Engelbät azért jó, mert gyakorlatilag évek óta van egy törzsközönsége, meg a pultosok is mindig ugyanazok, tehát olyan már, mintha hazamennék oda, tele van ismerős arcokkal mindig, arról nem is beszélve, hogy tartós barátságok is kialakultak egyesekkel az évek alatt, és olyan jó ezeket az embereket mindig újra látni az egész éves telefonos/skype-os/emailes kapcsolattartás után. Sajnos kedvenc Chantalom idén magánéleti problémák miatt nem vett részt a karneválon, és inkább elutazott, de a közös barátaink ott voltak, bár nagy sajnálatomra idén nem nőnek öltözve, mert azt mondták, hogy az Chantal nélkül nem az igazi. Én egyébként idén újra a tavaly jól bevált Robin Hood jelmezemet vettem elő, Sári meg megkapta a vicces dirndl-ömet péntekre, szombatra meg vett egy ördög-szettet ami kiválóan ment a tűzpiros rucijához.:) 

Vasárnap még együtt ebédeltünk a srácokkal, aztán 3-kor indultunk is haza. Az ebéd nagyon viccesen kezdődött egyébként, mert a srácok közül az egyiket (Anettem, a Csatost!:'D) én még életemben nem láttam jelmez (csini szőke paróka csitcsatokkal,piros miniruci,hozzáillő retikül:D) nélkül, és illedelmesen bemutatkoztam neki amikor megérkeztünk, hogy helló, Eszter vagyok. Erre ő is illedelmesen nyújtotta a kezét, hogy tudom, én meg Sven. Mondom az tökjó, én meg Eszter. Erre megint mondja, hogy tudja, mert ő meg SVEN (és ezt már nagyon nyomatékosan mondta), és ekkor leesett, hogy tejóéééég, de hisz ez a Csatos, és annyira nevettünk, hisz az életben fel nem ismertem volna, mert egy full normális, jól öltözött, magas, szemüveges, intellektüell pasi állt velem szemben a karneváli csinibaba után.:)) 

Ebéd közben megbeszéltük velük, hogy jönnek hozzánk Oktoberfestelni, alig várom, az is biztos óriási móka lesz, velük pláne!:) Na meg Michael barátom újabb szíves new york-i invitálása kapcsán szöget ütött a fejünkben egy esetleges new york-i szilveszterezés gondolata, mal schauen, mennyire menő lenne már!:)

Amióta hazajöttünk azóta én főleg nem csináltam semmit, hanem végre pihenek, ma főzőcskéztem is (igen. én, főzőcskéztem, és jelentem nagyon finom volt: tárkonyos-petrezselymes-citromos vajban sült csibi sült krumplival, hoppá!:D), holnap meg nyakamba veszem kicsit a várost, hátha addigra már nem fog vízszintesen szakadni a hó, mint ma egész nap.

Majd még jelentkezek a héten, addig is mindenkit milliószor pusszantok! 

Kedves Mindenki,

jelentem élek és - többé-kevésbé - virulok, csak sajnos nehéz volt időt szakítani mostanában a blogírásra. 

Február eleje van, szóval a téli depresszióm lassan eléri csúcspontját, igazán jöhetne már a tavasz, mert ez az időjárás és évszak nagyon nem a barátom. Hol az eső esik, hol a hó (ha választani lehet mondjuk, akkor inkább az utóbbi essen), úgy fúj a szél, mint Veszprémben, nagyon hideg van és nem süt a nap, Tavaszt szeretnék, madárcsicsergést, sok napsütést, és ezáltal sok-sok energiát, mert a duracell a végét járja!!!:) 

Rendesen beszippantott minket amúgy a szállodaipar, én speciel legutóbb 9 napot dolgoztam egyben, katasztrófa milyen fáradt voltam a végére, és utána csak 2 szabadnapot kaptam (pénteket és szombatot, amit kb. át is aludtam), aztán megint 5 nap egyben, de péntektől 4 napig hawaii-dizsi-napfény jön, na meg az elmaradhatatlan kölni karnevál!:) 

Most, hogy nekiültem írni, rájöttem, hogy semennyire nem vagyok összeszedett, szóval bocsánat, ha csapongani fogok! Próbálok visszaemlékezni mik történtek mostanában, de hát a bioritmusommal együtt én is fejreálltam, szóval nem lesz egyszerű...:) 

Sári elköltözött tőlünk kb. 10 napja, talált egy szuper WG-t a belvárosban, ahol igazából addig marad amíg szeretne, szóval végre tényleg jó helye van és kedves emberekkel lakik együtt. Lakásunk áprilistól még mindig nincs, de most készülünk beregisztrálni egy ingatlanoshoz, amit már több ismerős ajánlott, és ahol egyszeri 40 EUR ellenében addig bombáznak províziómentes(!!!) ajánlatokkal, amíg nem találnak nekünk valami megfelelőt. A províziómentesség nagyon fontos kulcsszó, mert elég lesz a 2-3 havi kauciót kifizetni (ami ugye a végén visszajár), de a legtöbb helyen 2-3 havi províziót is kérnek emellett, ami viszont a közvetítő bére, és elképesztő módon a leendő bérlő fizeti, és azt a pénzt soha nem látja az ember viszont. OK, hogy kétségbeejtő a lakáshelyzet, de 2-3000 EUR díjat azért kicsit erősnek érzek azért, hogy lakáshoz jussunk. Szóval légyszi szurkoljatok, hogy találjunk valamit, mert lassan elkezd szorítani az idő megint. Egyébként az ingatlanos cég mellett van egy saját kis projektünk is, írtunk egy cetlit, hogy lakást keresünk és teleragasztgattuk vele a környéket, hátha valakinek megesik rajtunk a szíve és jelentkezik egy 2 szobás álomlakás ajánlatával!:)

A szállodázás attól függetlenül, hogy baromi fárasztó, továbbra is mókás, imádom a vendégeket, és hálistennek vannak jófej és laza kollégák is, akikkel lehet hülyéskedni, bár kedvenc padtársamat Zuzut nagyon visszasírom!:) A múltkor volt egy kisebb magyar csoport, 4 napig laktak nálunk, napközben az egyik konferenciateremben tréningjeik voltak, amúgy meg szabadidejükben jöttek-mentek a szállodában és a városban ... kedvesek és viccesek voltak, és annyira jó volt 4 napig folyamatosan magyar szót hallani, hogy azt el nem tudom mondani ... meg persze mindig büszke vagyok rá, hogy beszélek egy olyan nyelvet, amit más nem!:D  Nagyon vicces volt az érkezésük, mert amikor odajöttek a recepciós pulthoz, rögtön rájuk köszöntem magyarul, ők meg nagy vigyorral konstatálták, hogy milyen jófej a német kislány, hogy megtanult magyarul pár szót. Aztán persze felvilágosítottam  őket, hogy volt pár évem azért gyakorolni ezt a nyelvet, és hát rendkívül megörültek nekem, szegény német kollegina meg álldogált a kis számítógépe előtt, hogy hozzá is lehet ám menni becsekkolni, de nem nagyon foglalkoztak vele.:) Rendesen megviselt amúgy amikor elmentek, de ez csak az én szentimentalizmusom ... csak rögtön sokkal jobban "otthon" éreztem magam a munkahelyemen általuk és sokkal magabiztosabbá is váltam, a főnököm meg is jegyezte, hogy ha ezt tudja, akkor az első napomra idehozott volna pár magyar vendéget.:) 

Amúgy a szállodavezetőség (az igazgató meg a helyettese) szuperek, támogatnak és segítenek és tényleg azt érzem folyamatosan, hogy látják bennem a potenciált, már kaptam 2 külön kis projektet is, amivel csak én fogok majd foglalkozni a recepció mellett, és ez nagy örömmel tölt el, hogy 1 hónap után bizalmat szavaznak nekem. Meg már el is küldtek egy szuperjó tréningre is, reklamációkezelés témakörben. Nürnbergben volt múlt héten, fizették az utamat természetesen meg a továbbképzés költségeit is. Egész napos tréning volt, reggel 8-tól majdnem este 7-ig tartott, és rendkívül hasznos volt szakmailag is, meg nekem a nyelv miatt is, mert rengeteg olyan kifejezést és mondatot elsajátítottam, amit máris tudtam kamatoztatni a munkámban,

Egyébként kedves Nalco/Ecolab-os kollégák, folyamatosan emlékeztetve vagyok ám életem elmúlt 2 évére, mert az összes takarítószer, amit a szállodában használnak, Ecolab-os termék.:) Ezt amúgy nem olyan rég vettem észre: egyik hétvégén egyedül voltam műszakban, és az igazgatóhelyettes volt a manager on duty azokban a napokban, és amikor nagyon úsztam a recepción akkor besegített, meg mellette kiderült, hogy kicsit tisztaságmániás, és fél óránként körbetörölgette a pultot, nyilván Ecolabos fújkálóval, amit én rendesen kikaptam a kezéből amikor észrevettem, és rohantam a back office-ba lefotózni Nektek!:D Nyilván nem kicsit röhögött ki, de már mindenki (akinek van humora) megszokta, hogy kicsit zizi vagyok, szóval nem probléma.:))

Mint említettem a hétvégén Kölnben leszünk, karneválozunk egyet, remélem, hogy legalább olyan szuper lesz idén is, mint az elmúlt 4 évben. Couchsurfingen találtunk egy szimpi emberkét, aki elszállásol minket, meg találtunk olcsó fuvart is oda-vissza, mert a repülő meg a vonat is botrány drága lett volna. Természetesen majd csinálok rengeteg képet mint mindig! 

Nos, lassan ebédelnem meg készülődnöm kell, mert mindjárt indul a délutános műszak. Egész héten így nyomom, 14.30-tól 23.30-ig, de elmegy ez az idő pikk-pakk, főleg, hogy most teljes teltházunk van egész héten, mert megint valami Expo van a városban és gyakorlatilag kettő perc nyugtunk sincs a recepción. De hát inkább ez, mint órákig malmozni és arra várni, hogy végre valami történjen.:)

Sokszor puszillak Titeket! 

Nos hát helló újra Mindenkinek,

bocsánat, hogy eltűntem, de totál kimerültem a héten és nem volt se időm, se energiám írni. De tegnap végre kialudtam magam, és ma végre pótlom a blogelmaradást.:)

A múlt heti 4 nap szabadság után 5 nap meló következett, ami kicsit megviselt, mert napi 11 órákat voltam bent a szállodában (reggel 6-fél héttől), és egész hétvégén is dolgoztam. Azt tudtuk, hogy a szállodaipar ilyen, hogy néha nem tud elszabadulni az ember az istennek sem, de azért minden egyes nap plusz 3 órákat bent lenni /úgy, hogy rendesen enni sincs idő, azzal pedig mindenki tisztában van szerintem közületek, hogy nekem mennyi kajára van szükségem:)/, nyilván túlóra kifizetése nélkül kicsit erős... remélem, hogy ez fog változni, meg az is, hogy nem minden hétvégére én leszek beosztva, mert gyakorlatilag nincs időm "élni", amikor meg véletlenül van, akkor nincs kivel, plusz nagyon nem szeretnék lefogyni, márpedig jó úton haladok sajnos... Na de majd valamit kitalálok.:) Ennyit a panaszkodásról, csak érintőlegesen jelezni szerettem volna, hogy itt sem fenékig tejfel az élet, bár ettől függetlenül Münchenbe továbbra is szerelmes vagyok, és boldoggá tesz már a tudat is, hogy itt lehetek.:)

Fentiekből kifolyólag tehát nem sok mindenre volt idő a héten, de azért így is történt ez-az. Például, Sári beköltözött hozzánk egy időre, mert szegénykém kifogott egy pszichopatát lakótársnak, aki azt gondolta, hogy a lakótársi viszonyt csak egy hajszál választja el a párkapcsolati viszonytól, majd az elutasítás nem nagyon volt az ínyére, nem túl szépen reagálta le, szóval múlthéten hétfő éjszaka "kimenekítettük" Sárit a bolond pasi kecójából. Azóta itt nyomul nálunk, bár túl sokat nem találkozunk, mert a szállodaipar őt is beszippantotta, de azért igyekszünk annyit együtt lógni, amennyit lehet, főzőcskézni, Starbucks-os tortákat falni meg sokat nevetgélni. Sőt, mivel az egyik lakótársam egész márciusban nem lesz itt, akkor be is tud költözni Sári a srác szobájába, aztán ha sikerül áprilistól 2 szobás lakást találni, akkor majd szépen átköltözünk oda. Szóval már csak a februárt kell neki megoldani, de úgy tűnik, hogy az a dolog is sínen van. 

Jó lenne egyébként ezen a környéken, itt Schwabingban maradni áprilistól, gyakorlatilag bármelyik utca bármelyik házába bármikor beköltöznénk, annyira szép, biztonságos és jó hangulatú itt minden. Szóval szurkoljatok, hogy sikerüljön. :)

Nem tudom, hogy otthon mennyire van még/már hó, de itt egy hete gyönyörűen megmaradt, meg tegnapelőtt is szakadt egész nap, szóval a téli csodaország feeling abszolút él. Tegnap sétáltam is ennek örömére egy óriásit az Englischer Garten-ben, ami egyébként a világ egyik legnagyobb közparkja, a maga 3,7 km²-ével nagyobb, mint a Central Park New York-ban. Alig várom, hogy kicsit melegebb legyen, meg vegyek egy futócipőt és eltökélt szándékom futni járni. Sose gondoltam, hogy ilyet mondok, de itt rendesen van kedvem hozzá, sőt, kifejezetten igénylem. Meg nem ártana egy bringát se szerezni amúgy. A kollégáimtól kaptam a minap egy tippet, hogy a rendőrségnek szoktak lenni kb. negyedévente ilyen kiárusításai az elkobzott/talált tárgyakra, és ott lehet a legolcsóbban bringához jutni. Majd jól utánanézünk, hogy mikor meg hol vannak ilyen események, aztán hátha tudunk néhány jó cuccot szerezni.:) Meg amúgy a németeknél óriási divat, hogy lomtalanításokra járnak, mert itt van, hogy vacsiúj bútorokat/háztartási eszközöket kidobnak, csak mert mégse tetszett, vagy mert mégsincs rá szükség, aztán kb. egy fél lakást be lehet fillérekből rendezni ha ügyes az ember.

Ja, fénykép is van természetesen!:) Pl.:

Egyébként óriási kézilabda VB lázban égek, és annyira jó, hogy 2 csapat is van, amelyiknek szurkolhatok, hiszen a német csapatból is több játékost, meg az edőt is személyesen ismerem. Ugye anno a 2005-ös junior VB-n 2 hetet a németekkel töltöttem, tolmácsoltam meg intéztem a kis ügyeiket, na és az akkori csapatomból jelenleg 4-en vannak a nagyválogottban, plusz az akkori junior edző most a nagyválogatott edzője. Például a srác, aki a mostani müncheni szobámat szerezte nekem, a német válogatott beállósa.

Épp tegnap kérdezte tőlem Turányik András barátom, hogy egy esetleges német-magyar meccsen kinek szurkolnék ... nos hát természetesen a magyaroknak, mert egyszerűen imádom ezt a csapatot és annyira, de annyira megérdemelnének már egy érmet egy világversenyen, de azért csendben szurkolnék a kisbarátaimnak is a német csapatból, hogy ügyesen játsszanak, de azért ne annyira, hogy megverjenek minket.:) Na de ez a veszély egyelőre nem áll fenn, szóval mindkét csapatnak igyekszem minden meccsét végigszurkolni, lelkiismeret-furdalás nélkül.:)

Érdekes dolog ez a külföldön élés amúgy, már most rettentő szentimentális vagyok, például tegnap a magyar-lengyel meccs előtt a magyar Himnusz rendesen megríkatott és megdobogtatta a kis szívemet. Meg a héten nálam csekkolt ki egy magyar vendég, és az egész napomat feldobta az az 5-10 perces magyar csevegés a munkahelyemen, annyira jólesett magyar szót hallani (meg persze rettentő büszke voltam, hogy pont arra járt a főnököm, és tanúja volt, hogy a kis különleges skillemet, ami másnak nincs a szállodában, végre tudtam alkalmazni). :) Láttam a vendéglistában, hogy a héten jönni fog egy kisebb csoport, amiben láttam 7-8 magyar nevet is, alig várom, hogy dumáljak velül kicsit.:)

No hát ennyi lettem volna mára, szerintem megyek még egy kört a városban, mert süt a napocska, aztán holnaptól megint belevetem magamat a melóba: szerda-csütörtök délutános leszek, péntek-szombat-vasárnap pedig délelőttös. 

Nagyon puszilok Mindenkit, írjatok nekem sok levelet, annyira örülök mindig, amikor hallok Felőletek, nagyon hiányoztok! 

Ja, majd elfelejtettem, a minap a múltkor említett szerencsehozó oroszlánt is útba ejtettem, és le is fotóztam Nektek, és ezzel most már tényleg zárom is soraimat. :)